|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Andrássy Gyula 2002. augusztus 12.Erdélyi felvételizőket is várnak az ősztől induló budapesti Andrássy Gyula Egyetemre. Az akkreditált tanintézet kétéves posztgraduális társadalomtudományi képzést ajánl német nyelven. Az egyetemet azzal a céllal hozták létre, hogy olyan szakembereket képezzen a közép-európai régióban, akik az európai uniós csatlakozás kihívásai közepette is képesek helyt állni a diplomácia, a gazdaság, a közigazgatás, a politika és a kultúra területein. Az egyetem az első tanévében összehasonlító állam- és jogtudomány szakon, nemzetközi gazdasági (és üzleti) kapcsolatok, nemzetközi vállalkozások szakon, valamint Közép-Európa-tanulmányok szakon hirdet kétéves posztgraduális képzést. /Gazda Árpád: Erdélyieket is várnak. Ősztől nyit Budapesten a német tannyelvű egyetem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./2002. augusztus 21.Augusztus 20. alkalmából Szent István emlékét idéző világi és egyházi ünnepi rendezvények zajlottak Erdély-szerte. Hármasfalu község Székelyszentistván nevű településén került sor a legfőbb erdélyi Szent István-ünnepségre. Részt vett Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Burkhardt Árpád Maros megyei alprefektus és az RMDSZ több parlamenti képviselője. Az ünnepi rendezvénysorozat keretében Szent István király nevét vette fel a helybeli iskola, és a községhez tartozó Csokfalván felavatták Simorka Sándor Szent Imre-szobrát. Szabó Vilmos beszédében fontosnak nevezte a magyar nemzeti ünnepek megtartását a határon túli magyarság körében. Rámutatott: a mindenkori magyar kormánynak kötelessége, hogy bátorítsa, jelenlétével erősítse ezeket az ünnepi eseményeket. Az anyaország kormánya számára fontos, hogy ehhez támogatást adjon s érzékeltesse, hogy ebben a törekvésben együtt gondolkodik a határon túli magyar közösségekkel és támogatja azokat - hangsúlyozta. Markó Béla kifejtette: "Itt kell hazát építenünk magunknak, a szülőföldön". - Csíkszentkirályon tartott ünnepségek keretében felavatták a faluból származó Andrássy-család egyik neves képviselőjének, Andrássy Gyulának a szobrát. Szoboravatás volt a Marosvásárhely környéki Sárpatak nevű faluban is. A település főterén felavatták Miholcsa József szobrász kőbe faragott Szent István-szobrát. A Temes megyei Buziásfürdőn a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány és a helyi RMDSZ által rendezett ünnepség keretében szobrot állítottak a bánsági származású Trefort Ágostonnak. Háromszéken a Kézdiszentlélek melletti Perkőn zajlott a vidék legjelentősebb Szent István-napi rendezvénye. Erdély történelmi egyházainak templomaiban mindenütt ünnepi istentiszteletek és felekezeti rendezvények keretében idézték az államalapító Szent István király emlékét. /Szent István-napi rendezvények Erdélyben. "Itt kell hazát építenünk magunknak, a szülőföldünkön". = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./2003. január 13.Gátalján hivatalosan is megalakult a Gorove László Társaskör. Az új egylet a Temes megyei nagyközség magyar kisnyugdíjasainak segítését, Gátalja és Szigetfalu szociálisan hátrányos helyzetű magyarjainak felkarolását tűzte célul, de emellett a kulturális élet ápolását is felvállalja. A kör elnöke Grexa József községi RMDSZ-es tanácsos, a támogatásokat pályázat útján igyekszik elnyerni a társaság. Az alapító tagok január 13-án megbeszélést tartanak a gátaljai magyar óvodában, ahol a társaskör évi programját vitatják meg. Gorove László (1780-1839) örmény származású író volt, aki tevékenyen részt vett a reformkori közéletben. Egykori birtokán található a ma már többségében románok lakta nagyközség. Fia, Gorove István (1818-1881) fényesebb politikai karriert futott be, a társaskör mégis az író nevét vette fel, talán ezzel is jelezve, hogy az egylet tevékenysége apolitikus. István Szolnokon és Gyöngyösön járt középiskolába, majd Pesten jogot és filozófiát tanult. Gorove Istvánt 1843-ban az MTA levelező tagjai közé választották. Amikor Kossuth 1846-ban vidékre költözött és lemondott a Védegylet igazgatói állásáról, Gorove lett az utódja. Együtt fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot Kossuthtal és Szacsvayval. A szabadságharc bukását követően Törökországba, majd Párizsba ment. 1857-ben amnesztiával visszakapta a birtokait, és hazatért. A kiegyezés után Andrássy Gyula kormányában miniszteri tárcát kapott: 1867. február 20-tól 1870. május 24-ig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, 1870. április 21. és 1871. június 21. között közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt. Az 1874-ben létrejött Szabadelvű Párt első elnökének választották. /P. L. Zs.: Megalakult a Gorove László Társaskör. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./2004. október 26.Az Erdélyi Református Egyházkerület visszakapta a monostori egyházközséghez tartozó épületet, mely a Monostor úti úgynevezett kakasos templom mögött áll, és azt szimbolikus pénzösszegért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek (EMTE) bérbe adta. Ebben az épületben fognak működni a környezettudományi kar, a fotó-, filmművészet és média kar laboratóriumai, valamint az egyetem kolozsvári részlegének könyvtára és különböző irodák. Dr. Szilágyi Pál rektor beszédében emlékeztetett: nemcsak a tanárok, de a diákok is tevékenyen kivették részüket az épület felújításából. Nagy segítséget kaptak a református egyháztól és a budapesti, német nyelvű Andrássy Gyula Egyetemtől. /Csomafáy Ferenc: Bővülő Sapientia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./2005. június 8.Magyarországon június 7-én megválasztották az új köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót, Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Jogi egyetemet, majd könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken tanársegéd volt, s a német polgári jogból is doktorált. 1969-83-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75-ben az Országgyűlési Könyvtárban tudományos kutató, 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár. 1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-1998 között az első elnöke volt. Sólyom László 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, s 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is. Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt. Tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Sólyom László, az ellenzék jelöltje nyerte az államfőválasztást – jelentette be Mandur László, az Országgyűlés elnöke. „Pártokon kívül álló jelöltként választott meg az Országgyűlés” – mondta Sólyom László. /Sólyom László a Magyar Köztársaság megválasztott új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2005. november 22.1905-ben fejeződött be a magyar kormány által kezdeményezett telepítés Marosludason és környékén. Száznegyvenegy család költözött elsősorban Maros-Torda vármegyéből és Bukovinából ifj. gróf Andrássy Gyula és Eczken Sándor birtokaira, ahol négy telepet alapítottak: Belső-telepet Marosludas régi részén, és az Andrássy-, Eczken- és Mező–Albis-telepeket. A száz éve létrejött telepítésre emlékezett a közösség november 22-én, vasárnap az Andrássy-telepi kultúrotthonban a marosludasi református és római katolikus egyházközségek, a Petrőczi Kata Szidónia Közművelődési Egyesület és a helyi tanács szervezésében. Szekeres Adél tanárnő és dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense a telepítés körülményeiről tartottak előadást. A centenárium ünnepére elkészült egy hetvenöt perces dokumentumfilm is. Bemutatták Fazekas István a bukovinai székely mesélők nyelvezetét idéző Hetedíziglen című könyvét. /Mészely Réka: A marosludasi betelepítés száz éve. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./2006. július 7.A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem végzős diákjai kimagasló eredményeket értek el az államvizsgán – tájékoztatott dr. Szilágyi Pál, az intézmény rektora. A sikeres államvizsgák különösen fontosak az egyetem számára, mert jelenleg a Sapientia nem rendelkezik végleges működési engedéllyel. E dokumentum megszerzésének egyik feltétele, hogy az államvizsgára jelentkező diákok ötven százalék plusz egy diák arányban tegyék le az államvizsgát – mondta a rektor. Dr. Dávid László, az EMTE rektor-helyettese közölte, hogy a hallgatók messze túllépték a minimális küszöböt. Dr. Tonk Márton, az EMTE természettudományi és művészeti karának dékánja beszámolt arról, hogy idén az egyetem Kolozsváron indít Nemzetközi Kapcsolatok szakot is, mellyel az európai intézmények működtetéséhez szükséges hivatalnokok gyakorlati képzését célozzák. Ennek érdekében már fel is vették a kapcsolatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint az Andrássy Gyula Egyetem professzoraival. Tonk még elmondta, hogy a Sapientia kolozsvári ingatlanállományát szintén bővíteni szándékoznak egy újabb épülettel. /P. J. A.: Bővül a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2010. április 7.Kossuth, Deák, Garibaldi az Erdélyi Fotográfia Múzeum archívumábanNéhány igazi fotótörténeti "csemegére" hívta fel a figyelmet Molnár Attila, a 2007-ben alakult Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke. Mint kiderült, a gyűjteményben található többek között az egyik leghitelesebb, Kossuthról készült felvétel is. A fényképezést ugyan feltalálták a magyar forradalom előtt, de tulajdonképpeni elterjedésére csak 1848 után került sor. Simonyi Antal nyitott elsőként fotóműtermet Pesten 1855-ben, s épp ebből a műteremből származik az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME) egyik értékes darabja, Deák Ferenc portréja. "Úgy tudom, Deák Ferenc úgy hagyta jóvá, hogy lefényképezzék, hogy az összes adomány, ami befolyik, a városi árvaházhoz kerüljön – magyarázta Molnár Attila. – Ebből a fotóból ezer példányt készítettek 1860 körül." Akkoriban egyenesen kultuszuk volt a hősöknek, arcképeiket előszeretettel helyezték el családi albumokban is. A szalonokban főhelyet elfoglaló albumok gyakran a család politikai szimpátiáját is kifejezték – állítják a fotótörténettel foglalkozó szakértők. Egy, szintén a múzeum tulajdonában található Kossuth-portré például festmény után készült. "Ez pedig Kossuth eddig leghitelesebbnek tartott portréja" – mutatta büszkén Molnár Attila a nagy forradalmár egy kevéssé ismert fényképét, amelyet Angliából szerzett be. Eredetinek számít, ugyanis a felvétellel egy időben készült pozitív kópiát tekintik eredetinek – tudom meg. Ez a fotó nem volt ismeretlen eddig sem a szakértők előtt, csupán a szerzője. Az EFME példányáról viszont kiderült, hogy Edinburg-ban készült John Moffat fényképész műtermében 1855 körül. Az EFME archívumában az Andrássy Gyula grófról készült kép állítólag másolat, Ausztriából, egy királyi családi albumból származik. A felvételt Borsos és Doctor készítette. Őrizgetnek az archívumban még Eszterházy Pál Antal portrét, Türr István-portrét, Benedek Lajos tábornokról készült képet. Van még Eötvös József-portré, Orbán Balázs-kép, és egy Garibaldi fotó is. Helyi forradalmárok nincsenek a gyűjteményben. "Következetes, sokéves kutatással talán össze lehetne gyűjteni a székely forradalmár-portrékból is egy csokorra-valót" – mondta Molnár Attila, csupán idő, pénz, kitartás kérdése lenne, és hogy a valószínűleg kis számú, fenn maradt forradalmár arcképek felkutatását szívügyének tekintse valaki. Daczó Katalin Székelyhon.ro 2011. június 3.A magyar nemzeti közösség reorganizációja a Kárpát-medencébenAz I. Világháború befejezése után a szerencsés gyõztesek Trianonban ítéletet hirdettek. Irgalmatlanok voltak a gyõztesek és rettenetesek a feltételek, melyeket megszabtak. A versaillesi békeszerzõdés gondoskodott arról, hogy idõvel a franciák kiürítsék a megszállott Rajna-vidéket, Schleswig déli részén, Felsõ-Sziléziában, majd 1935-ben a Saar-vidéken népszavazást tartottak, megkérdezték a lakosságot, Német- vagy Franciaországhoz akar-e tartozni. Magyarországra ez nem vonatkozott, pedig a háború kitöréséért nem Magyarország volt a felelõs. Magyarország számára a háború valóságos öngyilkosság volt, abban csak veszíthetett, mert a monarchia minden területnövekedése a magyarság birodalmi súlyának csökkentését jelentette volna. Ezért a magyar nemzet minden felelõs tényezõje és képviselõháza ismételten egyhangúan tiltakozott minden hódító szándék ellen még a legnagyobb katonai sikerek idején is. 1915 õszén a sikeres Szerbia elleni hadmûvelet eredményeként a magyar csapatok a szerb hadsereget kiverték saját hazájukból, de Mielõbb becsületes, hódítás és annexió nélküli békét! - kért a magyar törvényhozás. Nagy dicsõség a gyõzelem. De a legnagyobb dicsõség azé lesz, aki a gyõzelmet mérsékelni tudja, aki a gyõzelem perceiben saját iniciatívája alapján meg tudja ajándékozni a világot a békével - jelenti ki gróf Andrássy Gyula. Gróf Tisza István a kormány miniszterelnöke: A magam részérõl aláírom mindazt, amit a békére vonatkozólag gróf Andrássy Gyula tisztelt képviselõtársam mondott. A gyõztesek azon az elven bontották föl az Osztrák-Magyar Monarchiát, hogy szûnjön meg a sok nemzet fölött zsarnokoskodó állam. Helyette csináltak csehekbõl, morvákból, szlovákokból, lengyelekbõl, magyarokból, németekbõl, ruszinokból álló Csehszlovákiát; létrehoztak a románok-, németek-, szerbek-, bolgárok-, törökök-, tatárok-, cigányoklakta Romániát; összehozták a szerbekbõl, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekbõl, törökökbõl, montenegróiakból, románokból, albánokból, olaszokból, arománokból álló Jugoszláviát: vagyis csináltak egy Monarchia helyett négyet. Fölszabadították a szlovákokat, a ruténeket és áthelyezték õket cseh fennhatóság alá. Fölszabadították az erdélyi szászokat és odaadták õket a románok fennhatósága alá. Fölszabadították a horvátokat és szerb uralom alá helyezték õket, vagyis kreáltak egy többnemzetiségû állam helyett négyet. Az elzászi kérdést megoldották, de a Csehszlovák Köztársaságba betereltek több mint egymillió magyart, Romániába majdnem kétmilliót, Jugoszláviába félmilliónál többet, és Ausztriába is hatvanötezret. Vagyis összehoztak egy Elzász helyett négyet. �?sszeomlás, forradalmak és román megszállás után, a legszörnyûbb nyomorúság idején a kilátásba helyezett wilsoni béke helyett darabokra tépték az ezeréves Magyarország testét. Minden környezõ állam részesült az osztozkodásban, hogy ne legyen egyetlen olyan szomszédja sem Csonka-Magyarországnak, akire elkeseredés nélkül gondolhatott volna. Ebbõl a csõdszéli, reménytelen helyzetbõl lábalt ki Horthy Miklós kormányzósága alatt a Maradékország, sõt a múlts zázad IV. évtizede végén Európa közepesen fejlett országai felsõ csoportjába küzdötte fel magát, az új magyar pengõ pedig, a korabeli Európa legerõsebb fizetõeszköze volt. Az elszakított nemzetrészek teendõirõl 1920-ban, Kós Károly a Kiáltó szóban így ír: Számba kell vennünk erõinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni. Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak... A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látni akaróknak, az elõrenézõknek. Álljanak elõ, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak. Az �?let nem vár; az �?let rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom! . Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája! Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete, a Magyarnak lenni jó! közösségépítõ program keretében, június 6-án 18 órai kezdettel a Jelen Ház nagytermében dr. Szabó Pál Csaba történész, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója segítségével idézi fel a két világháború közötti Kárpát-medence magyarságának sikeres küzdelmét a megmaradásért és ennek üzenetét a jelenkor magyar közössége számára. Gárdián Gábor szegedi gordonkamûvész játéka eleveníti fel a kor hangulatát. Társszervezõ: az Aradi Hagyományõrzõ Polgárok Egyesülete. Az est házigazdája dr. Borbély Zsolt Attila, az EMNT országos jegyzõje. Minden kedves érdeklõdõt sok szeretettel várnak a szervezõk. Murvai Miklós, az Aradi Demokrácia Központ vezetõje. Nyugati Jelen (Arad) 2011. augusztus 29.Kilencvenöt esztendeje indultak Erdély elfoglalására a román csapatokforrás: Magyar Nemzet A hadüzenet hivatalos átadása előtt, 1916 augusztusának végén keltek át a Kárpátok hágóin a magyar határra felvonult 1., 2. és 4. román hadsereg csapatai. A mintegy 440 ezer fős román haderő a tíz nappal korábban aláírt bukaresti szerződés értelmében – mely Romániának ígérte Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot – a Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elfoglalására indult. Míg az Al-Dunánál álló 3. román hadsereg a bolgár határon védekezett. Románia az első világháború kitörésekor a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Bukarest hadba lépésének árát kívánta így felsrófolni, és abban bízott, hogy antantgyőzelem esetén megkaparinthatja Kelet-Magyarország Tiszáig terjedő részét, míg a központi hatalmak sikerei esetén az akkor orosz kézben lévő Besszarábiával gyarapodhat. A formálisan a központi hatalmakkal szövetséges Románia alig leplezett területi törekvései arra intették Tisza István magyar miniszterelnököt, hogy az 1914. júliusi válság idején fenntartásokkal fogadja a Szerbia elleni katonai akció tervét. Álláspontját a magyar kormány feje csak akkor módosította, amikor Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök ígéretet tett Erdély védelmére. Tisza István az első pillanattól számolt a román területi követelésekkel, ezért ellenezte 1914 végén, hogy az olasz semlegességet területi engedményekkel vásárolja meg a Monarchia, mert úgy vélte, ilyen lépés veszélyes precedenst teremtene Bukarest számára. Az óvatosságot Románia és Olaszország szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Ráadásul Bukarest október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben Szentpétervár elismerte Románia jogát, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó azon területeket annektálja, „amelyen románok is laknak”. Ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1914 őszén tovább szélesítette a román nyelvhasználat lehetőségét a közoktatásban és a közigazgatásban. Tette ezt annak ellenére, hogy Tisza tudta: „Románia nem azért fordul el tőlünk, mert az erdélyi románoknak rossz a sorsuk, hanem mert Erdély birtokára áhítozik.” Ami annyit jelentett, hogy az erdélyi magyar határ csak addig van biztonságban, amíg a Monarchia elég erősnek tűnik ahhoz, hogy elrettentsen egy román támadást. A Schlieffen-terven alapuló eredeti német hadműveleti elgondolás, mely a Franciaország feletti győzelmet követően a nyugatról átdobott csapatokkal kívánta stabilizálni a keleti frontot, és megsegíteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, már 1914. szeptember elején megbukott a marne-i csatában. 1914 őszén a keleti fronton harcoló Paul von Hindenburg vezette német egységek képesek voltak ugyan megállítani a sokszoros túlerőben lévő cári csapatokat, Oroszország végleges meggyengítésére azonban kevésnek bizonyultak. Amíg a német szárazföldi erők új vezérkari főnöke, Erich von Falkenhayn tábornok továbbra is nyugaton igyekezett kivívni a döntést, addig Hindenburg és vezérkari főnöke, Erich Ludendorff már 1914 őszétől javasolta a hadműveletek súlypontjának keletre helyezését. Véleményük szerint a gyenge hadiiparú, antantszövetségeseitől elszigetelt Oroszország legyőzése egyszerűbb. Ellentétben a nyugati fronttal, keleten végig megmaradt a mozgó háború, így a németek érvényesíteni tudták katonáik jobb kiképzettségét. Ráadásul az első háborús év végére világossá vált: a Monarchia rászorul Németország katonai segítségére. Végül Falkenhayn álláspontja győzött, így a központi hatalmak 1915-ben csak visszaszorították az orosz egységeket, Szentpétervárt nem sikerült különbékére kényszeríteniük. Az 1916 júniusában a keleti fronton megindított Bruszilov-offenzíva sikerei láttán Bukarest úgy vélte, elérkezett a kedvező időpont a hadba lépésre. A románok döntését megkönnyítette, hogy feltételezhették: a verduni és a somme-i harcok nyugaton lekötik a német egységeket, így azok képtelenek lesznek megerősíteni a keleten állomásozó csapataikat. A Monarchia erőit megosztotta az olasz fronton a 6. isonzói csata, ahol az osztrák–magyar egységek 1916. augusztus 8-án kénytelenek voltak feladni Görzöt. Ilyen előzményeket követően kötötte meg az antant és Románia augusztus 17-én a bukaresti titkos szerződést, melyben a román kormány vállalta, hogy legkésőbb augusztus 28-ig hadat üzen a központi hatalmaknak, és támadást indít Magyarország ellen. A bukaresti vezetés vállalta azt is, hogy a koalíciós háború időtartama alatt nem köt különbékét. A hadüzenetért cserébe Romániának felajánlották egész Kelet-Magyarországot. (Az már későbbi konfliktusok magvát rejtette magában, hogy Romániának ígérték az egy esztendővel korábban Szerbiának is felkínált Bánságot.) A Monarchia jól működő hírszerzésének figyelmét nem kerülte el, hogy Románia június végétől titokban mozgósított. A budapesti kormány a Bruszilov-offenzíva első sikereit követően számolt a román támadással, amit Tisza István 1916. július 7-i, Ferenc Józsefnek címzett memoranduma is jelzett. Ebben a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, az adott helyzetben az Erdély elleni román támadást „a legbiztosabbnak kell tartani”. S Erdély – akár ideiglenes – elvesztése a Monarchia nagyhatalmi státusának végét jelentené. Tisza felhívta az uralkodó figyelmét arra, hogy azonnal fel kell készülni Kelet-Magyarország védelmére. Felszólította a közös hadvezetést, hogy az ellenlépésekről rögvest kezdjen tárgyalásokat a szövetségesekkel. Tisza István a román haderő lekötésében számolt Németország mellett Bulgáriával, a dunai, illetve a dobrudzsai ellentámadásokon túl elképzelhetőnek tartotta bolgár csapatok felvonultatását a Kárpátokban. A magyar miniszterelnök alig két héttel később, július 22-én újabb emlékiratban fejtegette Erdély esetleges elvesztésének várható politikai következményeit. Úgy vélte, ez igen kedvezőtlenül hatna az ottani román értelmiség magatartására, gazdasági szempontból pedig főként a petrozsényi szénbányák és a határ menti területek állatállományának elvesztése okozna súlyos károkat. Tovább bonyolította a magyarországi belpolitikai helyzetet, hogy 1916. augusztus 23-án az Andrássy Gyula és Apponyi Albert vezette mérsékelt ellenzék kijelentette, nem kívánják a Tisza-kormánnyal vállalni a külpolitikai felelősséget, követelték a delegációk összehívását, hogy személyesen vitázhassanak a közös külügyminiszterrel. Egyúttal bejelentették a háború kezdetekor meghirdetett pártközi béke végét, valamint hogy a kormány szigorú ellenőrzésére törekednek. A radikális függetlenségiek – alig 20 képviselővel – még július közepén Károlyi Mihály vezetésével új pártot alapítottak. Ezen alakulat külpolitikai analfabetizmusról tanúskodó programját többek között a Németországgal kötött szövetség felmondása, az antanthatalmakkal kötendő annexiómentes különbéke képezte. A Monarchia saját erő híján csak minimális, elsősorban a többi frontszakaszról pihentetés céljából kivont erőket, mintegy 34 000 katonát és alig 76 löveget tudott a román támadás előtt Erdélyben összpontosítani. Ezeket az egységeket az augusztus 17-én megalakított, a nagyszebeni születésű Arthur Arz tábornok vezette 1. osztrák–magyar hadseregben egyesítették. A román betörés után két nappal II. Vilmos császár leváltotta vezérkari főnökét, Erich von Falkenhayn tábornokot, és helyére a keleten már bizonyított Paul von Hindenburgot nevezte ki, aki helyetteseként magával vitte főszállásmesteri címmel Erich Ludendorffot. Az új német vezérkari főnök a számos más szorongatott frontszakasz ellenére legsürgősebb feladatának Erdély visszafoglalását és a román hadsereg szétverését tekintette. Ezért a felmentett Falkenhaynt kinevezte az Erdélyben felállított 9. német hadsereg élére, és a birodalom mozgósítható tartalékait azonnal Magyarországra irányította. A mintegy 600 kilométeres frontszakaszon megkezdett augusztus 27-i román támadás viszonylag lassan haladt. Annak ellenére is, hogy a hágókon beszivárgó román csapatok nem ütköztek ellenállásba, hiszen csak néhány határőr és vasutas állta útjukat. A román előnyomulást az óvatosságon túl a világos hadászati elgondolás és a súlypontképzés hiánya jellemezte, s már az első napokban súlyos fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás. A román egységek az elfoglalt települések legtöbbjében túszokat szedtek, hogy így kényszerítsék ki anyagi követeléseik teljesítését. A megszállók viselkedése elidegenítette az erdélyi románság többségét, csak a kisajátítandó vagyonra áhítozó nacionalista értelmiség kemény magja, főként a pópák és a tanítók láttak „felszabadítókat” a bevonuló csapatokban. Ők többnyire a menekülő román csapatokkal közösen október közepéig elhagyták az országot. Nem véletlen ugyanakkor, hogy az ország belseje felé hömpölygő menekültáradatban – mely jelentősen akadályozta az osztrák–magyar és német erősítések beérkezését – a német mellett éppen román szót lehetett leggyakrabban hallani. Szeptember közepéig az Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak a román egységek. Az 1. osztrák–magyar hadsereg eredményes halogató harcai eddigre szinte megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit. Az első ellencsapás szeptember elején a dobrudzsai fronton érte Bukarestet, ahol a Mackensen tábornok vezette német–bolgár–török erők Tutrakannál szétverték az ott állomásozó 3. román hadsereget. Ezzel megakadályozták, hogy a Bukarest közelében állomásozó két hadosztálynyi román tartalékot Erdélybe küldjék. A központi hatalmak ellentámadását az Erdély déli részén felvonuló 9. német hadsereg kezdte meg, mely a szeptember 26–29-e közötti nagyszebeni csatában gyakorlatilag szétverte a Vöröstorony-szoroson benyomuló 1. román hadsereg egységeit. Az addig lassan mozgó román csapatok gyors menekülésre fogták a dolgot. A Barcaság felé visszavonuló 2. román hadsereg egységeit a Persányi-hágó közelében sikerült utolérniük az őket üldöző német csapatoknak, majd október 5-én és 6-án szétszórniuk. A másnap megkezdett brassói ütközetben alig két nap alatt kiszorították a románokat Dél-Erdélyből. Az október elején ellentámadásba lendülő 1. osztrák–magyar hadsereg alig egy hét alatt megtisztította a Székelyföldet, ezzel október közepére véget értek a magyarországi a harcok. Megállapítható, hogy az Erdély felszabadításáért harcoló osztrák–magyar és német csapatok teljesítménye minden tekintetben felülmúlta ellenfeléét. Külön említést érdemelnek tiszteletet parancsoló teljesítményükért és bátorságukért a magyarországi feltöltésű alakulatok, közülük is kiemelendő a 82-es székelyudvarhelyi hősiessége. Keresztes Lajos Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2. tortenelemportal.hu 2012. február 23.Az erdélyi magyar összefogás esélyeiTöbb mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét. Nem kétséges, azok számára, akik látták, hogy az immár két népszámlálás által is visszaigazolt drámai fogyás csak politikai áttöréssel állítható meg, a magyar nemzetpolitikai célokat pedig nem a vélelmezett román tűrőképességhez, hanem a magyar létérdekekhez kell igazítani, egyre szűkebb volt az RMDSZ-es zubbony az 1996-os kormányzati szerepvállalás után. A szakítás mégis egyre halasztódott, az autonomisták inkább lenyelték a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem címszó alatt jegyzett kommunikációs cselt és az ultimátumok visszavonását, a belső törvénytelenségeket, a 2000-es választás előtti machinációkat mindaddig, amíg esély volt arra, hogy rászorítsák a csúcsvezetést a brassói program kiteljesítésére. Amikor 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat az RMDSZ a nemzeti önkormányzat modelljének egyrészt az alapszabályzat pártosításával, másrészt pedig azzal, hogy az általános magyar belső választásokat részleges tisztújítással „helyettesítette”, akkor a Kolozsvári Nyilatkozat szellemét s a brassói kongresszus határozatainak lényegét komolyan vevő autonomista erők külön szervezetek alapításába kezdtek. Mára az RMDSZ mellett működik két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint két politikai párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt. A nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik. Magyar többségű székelyföldi városokban a verseny nemzetpolitikai szempontból nemcsak megengedhető, hanem kívánatos is. A „pártokrata” oligarchia, az egypártrendszer által kialakított nómenklatúraszerű, bebetonozott helyi vezetés kialakulása bármely társadalomban, bármely kisközösségben veszélyes és nemkívánatos jelenség. Különösen ott, ahol a helyi vezetés ki van téve a központi idegen elit korrumpáló szándékának. Vannak viszont olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. A probléma az egyes pártok közötti összeférhetethetlenséghez hasonló ellentét. Mert azért spóroljunk a végső és kategorikus ítélet kimondásával, láttunk már a politikában olyan kiegyezéseket, melyeknek sok esélyt nem adtunk volna korábban. (Hogy messzebb ne menjek, 1867-ben a szabadságharcos gróf Andrássy Gyula lett a 13 aradi vértanú haláláért felelős véreskezű császár, Ferencz József első magyar miniszterelnöke.) Az RMDSZ vezetésével szemben hatalmas és megalapozott bizalmatlanság van az autonomista szervezetekben, hiszen hozzá kötődik a „modellértékű román kisebbségpolitika” hamis mítoszának kialakítása és életben tartása, az önálló külpolitika feladása, az autonómiaprogram félretétele, a helyzetteremtő nemzeti irányzat és azon belül a kommunista rendszerrel szembeni ellenállók kiszorítása az egykori egységes szervezetből. Most pedig hallhattuk, hogy Tőkés László szervezetének nemzetstratégiai célú anyaországi támogatását a ciánszennyezéshez hasonlították, miközben ők maguk egy környezeti katasztrófával felérő ciánszennyezéshez készülnek zöld utat adni. A másik oldalon viszont az EMNP nem szívesen egyezkedik az MPP-vel, hiszen épp az MPP elnökének törvénytelenségei tették szükségessé egy saját szervezet megalakítását. S ez nem elég, de azzal, hogy Szász Jenő Tőkés László magánéleti ügyeit próbálta felhasználni politikai lejáratásra, egyértelműen szalonképtelenné tette magát. Ellentétben a megválasztott politikusokkal, akiknek többsége helyettesíthető, Tőkés László legitimitását, hitelét, közéleti státuszát a saját helytállásának és a történelemnek köszönheti, ő minden funkció nélkül is a magyar szabadságvágy, a magyar helytállás szimbóluma marad. S aki ellene nemtelen eszközökkel támad, hitelét roncsolni akarja, legyen az a román titkosszolgálat, Nagy Benedek, Szatmári Tibor, Bárányi Ferenc, vagy Szász Jenő, az egyben a közösség ellen is cselekszik. Félreértés ne essen: nem politikai bírálatról beszélek. Tőkés László éppen úgy bírálható politikai alapon, mint bármely más közéleti szereplő. Hogy Kovács Péter pártfőtitkár nem fogadja el, hogy Tőkés László azért nem vállalt még egy alelnöki mandátumot az Európai Parlamentben, mert energiáját az erdélyi magyar önépítkezésre kívánja fordítani és a magyar, illetőleg német néppártiak támogatását azok hivatalos nyilatkozatainak dacára is kétségbe vonja, az belefér a politikai diskurzusba, még ha nevetséges is, hogy az RMDSZ főtitkára jobban tudja, hogy mit gondol, mondjuk, Szájer József Tőkés Lászlóról, mint Szájer maga. Az viszont, hogy a privát szférát idecibáljuk csak azért, hogy ártsunk a másiknak, az nem fér bele. Elgondolkodtató az is, hogy Markó Béla válásából a belső ellenzék nem próbált politikai tőkét kovácsolni, s ezt nagyon jól tette. Erdély nem Amerika, a bulvársajtó szellemét ne hozzuk be a politikába, ezzel tartozunk saját méltóságunknak. Mindazonáltal azt mondom: a három szervezet együttműködésének egyetlen mércéje lehet: a nemzeti érdek. Marosvásárhely visszanyerésére esély mutatkozna össznemzeti összefogás keretében, különösen akkor, ha a jelölt függetlenként indul. Pártjelöltekkel az RMDSZ több ízben próbálkozott, s azok rendre kudarcot vallottak. Marosvásárhely mellett vannak még kisebb települések, ahol esély lenne a változtatásra magyar összefogás esetén. Ami pedig a parlamenti választásokat illeti, egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ez esetben is csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával és egy közösen létrehozott, illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. január 15.DicsőséglistaÉvfordulók, események régi témákat kavarnak fel nyugtalanítóan. Újraolvasom kedves kollégáim írásait és a hozzájuk fűzött kommentárokat ebben a rovatban. Megannyi alkalom a továbbgondolásra. A sajtóból nem derül ki, hogy a „Don-kanyar” magyar tragédiájának hetvenegyedik évfordulóján, a megemlékezések során hol és hogyan méltatták nagyméltóságú Horthy Miklós kormányzó úr szerepét a történtekben. “Nem a gyász a megfelelő alkalom!” – szinte halljuk. (Hát akkor mi?! Mohács, Világos, Trianon, Sztálingrád... ilyenkor nincs tanulság, csak gyász?) Bizonyos dolgokat mégis el kell mondani, a történelmi hűség kedvéért is, de kegyeletből is a mintegy 100-120 ezer doni halálos áldozat emlékére. Nyilvánvaló, hogy a veszteség „konkrét” oka az ellenség volt, hiszen ő gyilkolta le minden idők legnagyobb csatájában – igaz, a saját területén, a maga szempontjából jogos honvédő háborúban – az agresszor szerepébe kényszerített 2. magyar hadsereget. Morálisan fő bűnösnek a hitleri Németország tekinthető. Az 1942-es szovjet ellentámadás során elszenvedett vereség arra sarkallta a németeket, hogy az addiginál nagyobb mértékben vegyék igénybe szövetségeseik haderejét. A „meggyőzés” nem a belátásra és a jóindulatra, hanem a kötelezettségekre apellált, s hiába volt a magyar katonák felszereltsége katasztrofális (különösen az orosz télhez mérten, rosszabb egyébként a románokénál is), érvényesült a parancs: ha menni kell, menni kell. Horthy Miklós levélben biztosította Hitlert a magyar hadsereg részvételéről az oroszországi hadműveletekben. Ha halni kell, halni kell. Horthy Miklós azonban nem volt sem eszelős, sem cinikus. Amikor a fő katonai felelős, a hadseregparancsnok vitéz (mi más?) Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-én kiadta a hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és a fájdalmas tragédia után még drasztikus fegyelmező intézkedéseket is kilátásba helyezett, a nemzeti felháborodás hatására Horthy a parancs visszavonására utasította Jányt – már márciusban. Úgyhogy aki akarja, csak rehabilitálja a maga számára lovas ellentengernagyot otthon, magánban (hivatalosan soha!), de legalább erről a veszteségről ne feledkezzen meg. Persze jó volna egyebekről sem (például arról, hogy Rejtő Jenő 1943 január elsején, Szerb Antal 1945 január 27-én halt meg, hogy most csak a kormányzó úr felügyelte állapotok januári magyar íróáldozatait említsük, jutott bőven más hónapokra is). És legalább ne nevezzék hazafinak Horthyt! Mert újabban egyre többen annak tartják. Miközben például Ady Endrét nem tartják hazafinak. (Amiben annyi logika tényleg van, hogy a kettőt egyszerre nem nagyon lehet.) Ady egyes jobboldaliak számára azért nem hazafi, sőt hazaáruló, mert nagyon rossz véleménnyel volt a klérus (Egy kis séta, ugye, amelyért ült is egy alapos kijózanodásnyit), de mondhatni általában a haladásellenes, konzervatív jobboldal nézetei, politikája és viselt dolgai iránt. Persze akár hidegen is hagyhatna, hogy elvakult ragyabunkók Ady Endrét hazaárulónak tartják. Hagyhatna – de mégsem hagy, már a közírói szolidaritás okán sem. És azért sem, mert az ilyen laza atyafffyak lehazaárulózzák (más minősítésekről és fenyegetésekről nem is beszélve) azokat a kortárs publicistákat is, akiknek fáj, ha jelenlegi urai tönkreteszik Magyarországot. Tessék csak kommenteket olvasni. A magyar szenvedés fájt legjobban az igazi hazafi Adynak is. Hogy mindjárt kitágítsuk az „értelmezési tartományt”, mondanak még valamit azok a sorok, hogy: „Ujjunk begyéből vér serken ki, / Mikor téged tapogatunk, / Te álmos, szegény Magyarország, / Vajon vagy-e és mink vagyunk?” Ez a végső nagy kérdés. Amely régebbi, mint gondolnánk. A hazaárulózás még csak nem is Adyval kezdődött. A baloldal és a liberálisok kirekesztése a nemzetből a jobboldalnak több mint egy évszázados törekvése. „Kitessékelni” (Illyés Gyula kifejezése) azokat kellett, akik a „haza és haladás" fogalmait nem egymást kizáró, hanem éppenhogy együtt megvalósítható eszménynek gondolták. Nemzetietlennek, hazaárulónak, hazátlan bitangnak bélyegezték a szociáldemokratákat éppen úgy, mint az agrárszocialista szegényparasztok mozgalmait, a társadalmi betegségeket feltáró társadalomtudósokat éppen úgy, mint az új utakat kereső írókat, költőket és más művészeket. A nemzet nevében „fő-fő kitessékelők pedig, a nemzeti koalíció pártvezérei, igazi történelmi nevek viselői voltak: Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Andrássy Gyula." (Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat, 2008, idézi Vásárhelyi Mária.) Jászi Oszkár már 1907-ben így ír: „...közel van az idő, amikor a hazaáruló jelző megtiszteltetetés lesz ebben az országban". Ady pedig: „Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak az országos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanúsítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyszerűbbek között akarja látni az ember". Bizony, a legnagyszerűbbek között! Ott, ahol volt már, és ahol a haza haladásával lészen még, amikor majd bölcsen, világra nyitotta vezetik. Ugyanettől az eszeveszettségtől szenvedett a húszas-harmincas években a magyar szellemi-művészeti élet nem egy jeles személyisége. 1944-es Naplójában erről ír Márai Sándor – és félve idézem, nehogy emiatt hirtelen őt is balliberális bérencnek bélyegezze valamelyik Horthy-, Wass- vagy Nyírő-rajongó: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint keresztény magyar ember előjogokkal élhet e világban (...) joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar«, vagy »úriember«. S ez a fajta soha nem tanul. (...)" Bizony, sokan képzelik, hogy előjogokkal élhetnek. Mintha nem hetven év, hanem kettő sem telt volna el azóta! „Ez a fajta” még mindig nem tanul! És úgy tűnik, nincs mit tenni. A 2010-es választási győzelmét követően a Fidesz a szimbolikus politikát tettekre váltotta: gőzerővel zajlik a köztársaság, a jogállamiság, a nemzeti szellemi örökség lerombolásának folyamata, a kulturális talibanizmus. Idézzünk tovább Vásárhelyi Mária két évvel ezelőtti esszéjéből: „A szakmai és művészi teljesítménytől független, politikai indíttatású kirúgásokkal és kinevezésekkel, forrásmegvonásokkal, a működési feltételek jogi vagy anyagi ellehetetlenítésével, a baloldali és liberális szellemi elit elleni lejárató kampányokkal. A parlamentben a politikai uborkafára felkapaszkodott, ostoba és műveletlen senkik hazaárulózzák, gyalázzák a magyar szellemi örökség és a kortárs kultúra legkiválóbbjait, koncepciós eljárásokkal, koholt vádakkal, lejárató kampányokkal próbálják diszkreditálni a tudomány, kultúra és a művészet nemzetközileg elismert, autonóm személyiségeit. Miközben nemzetről, hazáról, hagyományról papolnak, jól láthatóan éppen számukra nem jelentenek semmit e fogalmak, eszközök csupán diktatórikus uralmi céljaik eléréséhez. A magyar baloldal és a liberálisok hosszú időre jóvátehetetlen bűne pedig, hogy évszázada hagyják magukat kirekeszteni a nemzetből és a hazából. Szellemi restségből, gyávaságból vagy valamiféle meghatározhatatlan gyökerű bűntudatból leszegett fejjel tűrik, hogy elvitassák tőlük magyarságukat, a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. (...) Eljött az ideje, hogy a baloldal és a liberálisok – ha útját akarják állni a politikai és kulturális talibanizmus végső győzelmének – ne csak mondják, hanem el is higgyék Ady szavait, hogy vannak olyan jó magyarok, mint bárki.” Szándékosan nem tértem ki a sajtóra, már azért is , mert feszélyez áldozatainak gyávasága, opportunizmusa, nem ritkán „átállása”. A fentiek figyelembe vételével is azonban ne higgyük, hogy például a Magyar Krónika indítása amolyan ártatlan, kedélyes akció. Ellenkezőleg – egyik fő végrehajtó szerafinjának együgyű candide-izmusa ellenére – a szóbanforgó kulturális talibanizmus giccses groteszkségében is aggasztó ideológiai propagandaeszköze. További problematikusságai csak ez után következnek. Ágoston Hugó maszol.ro, 2015. május 9.Andrássy Gyula szobra BudapestenTalapzatára helyezték Andrássy Gyula (a kiegyezés miniszterelnöke, későbbi osztrák-magyar külügyminiszter) nagyméretű, bronzból öntött, korábbi lovas szobrának mását Budapest V. kerületében, a Kossuth téren május 5- én. A néhai miniszterelnök 6,5 méter magas szobra az utolsó hiányzó műalkotás a Kossuth tér korábbi arculatának rekonstruálásához. Az 1904-ben átadott Országház térre 1906. december 2- án került az eredeti szobor, amely Zala György munkája volt. A Parlament déli oldalához kerülő új bronzszobrot a Bencsik Alkotóközösség Művészeti Kft. szobrászai készítették. Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 7.Száztíz éves az Andrássy telep"Tenni kell a megmaradásért" A Marosludashoz tartozó Andrássy telep betelepítésének 110. évfordulóját ünnepelték, valamint Marosludasi Magyar Napokat tartottak a hét végén a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepen. A Hajdina Kulturális Egyesület által szervezett rendezvénysorozat szombaton a település Boldog Gizella nevét viselő római katolikus templomában szentmisével vette kezdetét, melyet Ambrus Vilmos főesperes és Pál Antal segesvári esperes celebrált. Amint a főesperes a szentmisét megelőzően elmondta, a szomorkás hangulatú bevonulási ének a száztíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, de annak tudata kell örömmel eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében. "Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt" – hangzott el a főesperes biztatása. Ezt követte egymás köszöntése a békesség jelét idéző kézfogásssal, a szentáldozás, könyörgés és a közösen elénekelt nemzeti imádság. Tóth Sándor, a Hajdina Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy a 2009-ben átadott új istenházában ünnepelhetnek, ami a katolikus többségű település lakosait némileg kárpótolja azért, hogy évtizedekig Marosludasra jártak Isten igéjét hallgatni. Amint jelezte, az ünnepség a múltat, a jelent, a jövőt, az időtlenséget egyaránt magában hordozza. A telepesek őrzik magyarságukat Szekeres Adél történelemtanár szerint nem egyszerű száztíz év történelmét néhány percbe tömöríteni. Előadásában tömören elevenítette fel az új közösségek születését – amelyek nem szóródtak szét, ellenkezőleg, Marosludas gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak –, illetve a telepítések politikai célját, előzményeit, körülményeit. A telepítések 1907-ben fejeződtek be, a népcsoportok új jövőbe vetett hittel hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le a környék nagybirtokosainak földjeire, akiknek nevét megőrizték a települések: Andrássy telep, Eckentelep, Mezőalbis stb. 1948-61 között mind a négy településen négyosztályos iskola is működött. Két éve bezárta kapuit az egykor kétszáz diákot számláló, felújított Petőfi Sándor Általános Iskola, ami az ország oktatáspolitikájának tudható be, a település százhúsz diákját immár iskolabusz szállítja Marosludasra. A beolvasztási politika dacára a telepek lakói megőrizték magyarságukat, és a marosludasi magyar közösség szerves részét képezik – zárta előadását a tanárnő. Mindannyiszor talpra álltak Dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz karának előadótanára mint telepes a telepest köszöntötte a jelenlévőket, dédnagyapja ugyanis Komárom megyéből, a napjainkban Szlovákiához tartozó településről indult útnak. Mint értekezésében említette, 1894. március 17-én fogadták el dr. Darányi Ignác magyar földművelésügyi miniszter törvénycikkelyét, amely az állami telepítések hullámát szabályozta és a gazdálkodás reformját léptette érvénybe. A telepítési törvénnyel kizárólag a magyar anyanyelvű lakosságot célozták meg. Mivel a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, a magyar állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Kivételt Marosludas képezett, ahol harminchat római katolikus család telepedett le, akiket a történelem vihara Bukovinából sodort a Maros völgyébe. Amint az előadó hangsúlyozta, mindenekelőtt olyan családok vállalták a telepekre költözést, amelyek pénzzel rendelkeztek annak érdekében, hogy a gazdaság ellenértékét kifizessék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét. Hat év leforgása alatt ezernégyszáz család települt át új gazdaságába, ami generációk sorsát befolyásolta. A történelem azonban igencsak sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára – folytatta értekezését az előadótanár. A trianoni békeszerződés után a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait, és mire törlesztették birtokaik értékét, megfosztotta őket azok nagy részétől, ennek ellenére mindannyiszor talpra álltak, visszavásárolták jogtalanul elkobzott földjeiket. Európában közel száz éve a háziasított történelem van divatban, a nemzeti történelem mellett megjelent a településtörténelem, ezért ne várjunk arra, hogy mások írják meg a mi történelmünket – hangsúlyozta az előadó. Befejezésként az andrássytelepi örökség, patrimónium értékeinek számbavételére biztatta a helybélieket, mint jelezte, az elődöknek kötelességük átadni az utókornak megőrzés végett a teljes örökséget. Követendő példaként említette a Kali Tünde református tiszteletes asszonynak a tárgyi bizonyítékok enyészettől való megmentésére tett igyekezetét az iskolában berendezett falumúzeum révén. Megmaradni keresztyénnek és magyarnak Ezt követően Tóth Mária Orsolya olvasott fel részleteket a telepesekről szóló szakdolgozatából. Dr. Tóth Bernadett Eszter,Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében a jókedv és a felhőtlen öröm napjának nevezte az emlékünnepséget, amikor öröm költözik a szívekbe és mosoly az arcokra. Mint jelezte, az itt élő népek együttélésében a kölcsönös tisztelet lehetett elsőrendű ahhoz, hogy fennmaradjanak. Kis István polgármester-helyettes is telepes elődök leszármazottjaként szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Eckentelephez kötődik, és annak ellenére, hogy ezeket a településeket 110 éve létesítették, nincs több évszázados múltjuk, mint más erdélyi településeknek, a lakóik ennek ellenére annyit dolgoztak, mint más településekéi hat-nyolcszáz év alatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a gyermekeik is ugyanígy fogják majd ünnepelni a település évfordulóját. Kali Barna, a gyülekezet református lelkipásztora fohászában arra kérte az Urat, hogy még száz évig megmaradhasson a közösség keresztyénnek és magyarnak. Ifj. gróf Andrássy Gyula hazatért Az egyház keretei között zajló ünnepséget ifj. gróf Andrássy Gyula országgyűlési képviselő mellszobrának a leleplezése követte a templomkertben. A település névadója ezáltal jelképesen végképp hazatért egykori birtokaira. Amint a főesperes megjegyezte, koszorúk helyett a legszebb virágszálak, a magyar népviseletbe öltözött aprócska legénykék és lánykák állhattak karéjba Simon Attila alkotása előtt. Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozója A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozójával folytatódott az ünnepség, amint a főszervező elmondta, Andrássytelepen ezt első ízben rendezték meg. Fellépett Kásler Magda az Üver zenekar kíséretében, a Baranya megyei Garai Ifjúsági Tánccsoport, a dévai Szivárvány énekkar, a Csernakeresztúri Hagyományőrzők, illetve a Tatárka, Pohánka, Hajdina néptáncegyüttesek. "A betelepítéskor a száznegyven család tizenhat vármegyéből került ide, köztük bukovinai székely családok, ezért úgy gondoltuk, érdemes itt is megszervezni a bukovinai székelyek folklórtalálkozóját" – fejtette ki Tóth Sándor kulturális vezető, aki megköszönte a főtámogatónak, a Bethlen Gábor Kulturális Alapnak, illetve a helyi önkormányzatnak, a La Bologa étterem tulajdonosának, valamint a Copy Tech Kft., Poli Izo Construct Kft., illetve a Holler Kft. által nyújtott támogatást. Marosludasi Magyar Napok A Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és az RMDSZ által közösen szervezett Marosludasi Magyar Napok ünnepsége vasárnap zajlott, mintegy folytatásaként az andrássytelepi kétnapos rendezvénysorozatnak. Kérdésünkre Kis István polgármester- helyettes kifejtette, azért tűnhetett széthúzásnak a két ünnepség külön szervezése, mert a péntek-szombati rendezvénysorozatot a Hajdina Kulturális Egyesület teljes mértékben önállóan szervezte, a magyar napokat pedig az RMDSZ a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület égisze alatt. Remélhetőleg a marosludasi magyar közösség elöljáróiban csupán a kívülálló szemlélő számára körvonalazódott a széthúzás szándéka, a valóság teljesen más, és a vasárnapi magyar napok a péntek-szombati események méltó megünneplése, a közös, önfeledt szórakoztatást és szórakozást hivatottak szolgálni. Amint a polgármester-helyettes elmondta, a magyar rendezvények számára legalkalmasabb helyszínen, a szombati vigadalomnak is helyet adó Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és sportpályáján zajlott az ünnepség, úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály kellemesen szórakozhasson. A vasárnapot gulyásfőző versennyel indították, azt követően a helyi pedagógusok tartottak kézműves- foglalkozásokat a gyerekeknek, a délutánt kulturális programok színesítették, és a Marosludasi Magyar Napokat éjfélig tartó szabadtéri mulatsággal, illetve a helyi művelődési otthonban tartott bállal zárták. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 25.A Kamaraszínházban átadták az idei Kölcsey-díjakatA teljes értékű aradi magyar társadalom megnyilvánulása Amint azt előzetesen hírül adtuk, vasárnap a Magyar Kultúra Napján, az Aradi Kamaraszínházban szervezte meg a Kölcsey Egyesület azt a hagyományos, nagyszabású ünnepségét, ahol a nemzeti kultúránkban az elmúlt évben vagy időszakban kiemelkedőt alkotott személyeket Kölcsey-díjjal tüntetnek ki. A nemzeti imánk felcsendülését követően, a nagytermet megtöltő közönséget Fekete Károly, az Egyesület alelnöke, műsorvezető köszöntötte, aki az olaszországi autóbusz-balesetben elhunyt magyar fiatalok tiszteletére, egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket. Ezt követően Józsa Tamás elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményét. A továbbiakban Fekete Károly tekintett vissza nemzeti imánk megszületésének a történetére: 1823. január 24-én fejezte be Kölcsey Ferenc a halhatatlan költeményt, amely Erkel Ferenc zenéjével a népakarat jóvoltából nemzeti imánkká vált. Ezt 1989. után törvény is nemzeti Himnuszként szentesíti. 2003. óta – az RMDSZ és magánszemélyek támogatásával – ezen a napon osztja ki a Kölcsey Egyesület díjait azoknak az aradiaknak és nem aradiaknak, akik sokat tettek magyar nemzeti közösségünk kultúrájáért, haladásáért, megmaradásáért. A díjazottak kiválasztása két kritérium alapján történik: ne legyenek az Egyesület vezetőségi tagjai, illetve aktív politikusok, noha politikai eszközök nélkül nem lehet biztosítani a megmaradásunkat. A jelen rendezvény nem jöhetett volna létre az aradi önkormányzat és az ott dolgozó képviselőink, továbbá azoknak a képzőművészeknek a támogatása nélkül, akik a díjátadáshoz szükséges műalkotásokat ingyen biztosítják. Az idei ajándékokat Csernyánszky Judit, Steinhübel Zoltán és Simó Margit ajánlotta fel. Fekete Károly kitért az idén várható évfordulókra is, amelyek a figyelmet a magyar kultúrára irányítják: március 2-án lesz Arany János születésének a 200. évfordulója; februárban lesz 150 éve annak, hogy Ferenc József gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, majd júliusban magyar királlyá koronázták; ugyancsak júliusban a magyar országgyűlés szentesítette a kiegyezést, amelynek az 50 éve, a magyar szellemi és anyagi fejlődésében határtalan eredményeket hozott. Tulajdonképpen manapság is ontja a jótékony hatásait. Ugyancsak idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, ami óriási jelentőségű mind nemzeti, mind pedig valláskultúránk számára. Április végén az Egyesület az Arad Megyei Múzeummal közösen egy olyan kiállítást szervez, ahol nemzeti relikviáinknak 100 darabját lehet majd megtekinteni. Végszavában tolmácsolta Bognár Levente aradi alpolgármesternek az üdvözletét, aki gyengélkedése miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra” A továbbiakban Jankó Andrást, az Egyesület elnökét kérte szólásra, aki beszédében méltatta a mindenkori Kölcsey-díjjal kitüntetett személyeknek a magyar kultúráért kifejtett munkáját. A sajtóban rendszeresen méltatták a kitüntetettek munkáját, ezért a kitüntetés egyben köztiszteletet is jelent. Annak a reményének adott hangot, hogy minden eddigi kitüntetett büszke a Kölcsey-díjára. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepség megszervezésében, kiemelte Ábrahám Zoltán érem- és szobrászművész nevét, aki évek óta készíti a Kölcse-díj érméit és dobozait. Mivel elfogytak az érmék, elkészített egy szilikon-másolatot, amivel jövőre új érméket lehet önteni. Erre azért volt szükség, mert az érmekészítő, Dinyés László elhunyt, akivel a kapcsolatot aradi barátja, Cziszter Kálmán tartotta, ő fizette ki az eddig készült valamennyi érmét, amiért ugyancsak köszönet jár neki. Jankó beszédét Kodály Zoltántól vett idézettel zártra. A továbbiakban, a műsorvezető az aradi Vox Angelicus vonósnégyesnek, a Kászoni Annamária énekével gazdagított műsorát emelte ki, ami a díjátadás közben, illetve utána következett. A jelenlévők köszöntésére kérte fel Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, aki üdvözlő szavait követően a Magyar Kultúra Napjának a világszerte történő megünnepléséről beszélt. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra. Nekünk aradi és Arad megyei magyaroknak nagy előnyünk, hogy évente e napon együtt vagyunk, együtt ünnepelünk olyan személyiségeket, akik az elmúlt években vagy évtizedekben a megyeközpontban, illetve a megyében nemzeti kultúránkban letették a névjegyüket. A tény, hogy vannak olyan személyiségeink, akik a kultúránkban, a hagyományaink ápolásában, a megtartásában maradandót alkotnak, azt támasztja alá: noha egyre kevesebben vagyunk, de vannak céljaink, van közös jövőnk, amiért a közösségünk tagjai megpróbálnak a legtöbbet tenni. Gratulálok a kitüntetetteknek, illetve magam és az érdekvédelmi szervezet nevében köszönetet mondok a Kölcsey Egyesület vezetőségének a mai szép ünnepségért, de az egész évben folyamatosan szervezett programokért is, ahol az aradi és a megyei magyarság összegyűlhet, együtt ünnepelhet, közösen tervezhet.” Miután köszönetet mondott, illetve gratulált a szervezőknek és a kitüntetetteknek egyaránt, mindenkinek jó egészséget kívánt a maga és az érdekvédelmi szervezet nevében. Laudációk, díjátadások Fekete Károly az Egyesület vezetősége nevében köszönetet mondott az RMDSZ-nek és az aradi tanácsnak a folyamatos támogatásért, majd felkérte a díjátadásra Jankó András elnököt és Berecz Gábor titkárt. Az első díjazott, Cziszter Kálmán építészmérnök, városvédő munkájának az értékelésére Ujj János helytörténészt kérték fel, aki előrebocsátotta: Cziszter Kálmánnal négy évig egy osztályba járt, az iskola egyik eminens tanulója volt. Építészmérnökként a város igen sok házának az épület-gépészeti és statikai terveit készítette el, de nem ezért kapja a kitüntetést, hanem az 1970-es évektől elkezdett közéleti munkájáért. A Művelődés című folyóirat által Nagyváradon szervezett műszaki-tudományos konferenciáról hazajövet Toró Tibor akadémikussal egy személyvonat fülkéjében megbeszélték, hogy az Aradon jól működő Kulturális Tudományos Egyetem mintájára, másfajta tudományos egyetemet indítsanak be, azzal a megjegyzéssel, hogy a román ipart kívánják vele támogatni. Cziszter Kálmán olyan jól megszervezte a jelzett Egyetem előadássorozatát, hogy akkor, amikor 3 magyarnak a találkozója bűnnek számított, a jelzett előadásokon 60-80 érdeklődő is gond nélkül találkozhatott. Cziszter Kálmán olyan előadókat hívott meg, akik azelőtt az anyanyelvükön soha nem szólaltak meg, de kolozsvári és temesvári egyetemi tanárok is megfordultak e rendezvényeken. Cziszter Kálmán tudományos munkát is végez, szakfolyóiratokban is közöl. Maga nagyon büszke, amiért a Szántay Lajosról írt könyvében egy fejezetnek a megírását elvállalta. Miután gratulált a kitüntetetteknek, Ujj János abban a reményében zárta értékelőjét, hogy ezt egy másik osztálytársának a kitüntetésén is megteheti majd. Cziszter Kálmán megköszönte a Kölcsey Egyesületnek, amiért egy mérnököt is méltónak talált a kitüntetésre, egy gondolat erejéig visszatért az említett előadás-sorozatra, amely 150 rendezvényt ért meg, számos erdélyi személyiség közreműködésével. Az épített örökségünk védelmében végzett munkájáról kifejtette: az összefüggött azokkal a közéleti feladataival, amelyeket a forradalom után ráosztott az élet. A munkájához nagy segítséget kapott a családja, főként a felesége részéről, továbbá az egykori tanárai és iskolatársaitól, nem utolsó sorban a kollégáitól. Éppen ezért Ujj Jenő, Cristian Miloş, Anghel István és Sándor István építészek nevében is vette át a kitüntetést. A továbbiakban a Tóthpál Béla elsőhegedű, Miskovits Tibor másodhegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataki Károly gordonka által alkotott Vox Angelicus műsora következett, Kászoni Annamária énekes közreműködésével. Előtte azonban Kászoni László adott hangot az aradi magyar zenekultúrát méltató szavainak. E rendezvényeken aradiak játszanak, énekelnek aradiaknak, mint egy valódi nagycsaládban. Előbb Brahms VI. magyar táncát adták elő nagy átéléssel, majd Kászoni Annamária kiváló énekkvalitásait megcsillogtatva, Arany János Rabgólya, illetve Petőfi Sándor Tortemetés című megzenésített verseit szólaltatták meg. A következő laudáció előtt Fekete Károly műsorvezető pontosított: az Egyesületnek az a törekvése, hogy érzékeltesse: az Arad megyei magyarság megfogyatkozva is egy teljes, tökéletes társadalmat képez, amelyben vannak építészeink, tanáraink, képzőművészeink, zenészeink és íróink, tehát nem vagyunk egy, a sebeit nyalogató maradék, amely néphagyományok alapján állít össze néha valamilyen programot. „Mi a szülőföldünkön élni akaró, jövőtervező közösség vagyunk, az is akarunk maradni!” A következő díjazottakkal kapcsolatban megjegyezte: örvendünk, hogy manapság van egy Kamaraszínházunk, de volt valamikor Nemzeti Színházunk is, aminek a történetét a Piroska házaspár, Katalin és István által összeállított, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Aradi Magyar Színháztörténet I. címmel már megjelent, míg a II. óriási kutatómunkát igénylő kötet már nyomdakész állapotban van, kiadóra vár. A színpadra kérte a Piroska házaspárt, akiknek a munkáját Réhon József nyugalmazott tanár, közíró méltatta. Azt a kolozsvári Babeș–Bólyai Tudományegyetem elvégzése után, 15 munkahelyen keresztül, kétszer 44 évi pedagógus-szolgálat jellemzi, ami a legbeszédesebb. A Piroska házaspárnak a 18 évi, Arad megyei szolgálata valahogy figyelmen kívül maradt, elmaradt a köszönet, az elismerés. Elsősorban nem ezért ítélték nekik a díjat, hanem azért a kitartó kutatómunkáért, aminek az eredményeit évkönyvekben, folyóiratokban, illetve az aradi magyar színháztörténetről írt kötetükben láthatjuk viszont. Az első kötetnek a bemutatóján azt mondta: a Piroska házaspár színháztörténetének ott kell lennie az aradi olvasóközönség polcain, Márki Sándor kötete mellett. Értékelője végén Réhon József átadta a maga tréfás, de jelképes ajándékait, majd a Kölcsey-díj átadására került sor. A Piroska házaspár tagjai egyenként mondtak köszönetet az elismerésért. A vasárnapi lélekemelő rendezvényt a Vox Angelicus és Kászoni Annamária magas színvonalú előadásának második része zárta, majd az Egyesület által felajánlott szeretetvendégségen még sokáig, kellemes baráti hangulatban beszélgettek a résztvevők. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. február 8.Sodort az élet a normális mederbenMakai Zoltán Ferdinánd 1936. július 21-én született Nagyváradon. A család elsőszülött fiaként elemi iskolai tanulmányait Székelyhídon végezte (1942–1949), ahol a sakk iránt meggyökereztek az édesapja által elültetett érdeklődés magvai. A középiskolát a nagyváradi 2-es számú Magyar Fiúlíceumban végezte, ahol 1953-ban érettségizett. A temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerzett villamosmérnöki diplomát 1958-ban. A Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalatnál kapott állást fiatal mérnökként, ahol az akkori vezetőség egyik kedves tagja ismertette meg vele a köznyelvben villanytelepként emlegetett intézmény történetét. A későbbi évek másik kedves elfoglaltsága – a sakktörténeti kutatások mellett – a nagyváradi és a Bihar megyei villamosság- és ipartörténet még megfogható részeinek feltárása és átörökítése. „Családi háttérnek köszönhető, hogy most itt ülhetek” Makai Zoltán a műszaki egyetem elvégzése után fiatal mérnökként került a Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalathoz, ahol nyugdíjazásáig, 1998-ig dolgozott. Ezt követően, a helyi Proenerg villamossági cég szaktanácsadójaként tevékenykedett 2013-ig, ahol a kutatásai számára fenntartott egykori irodájában fogadott. Az aprócska helyiség egyszerű berendezési tárgyaival és a falakat borító, a nagyváradi villanytelep történetét bemutató képekkel egy kiállításra emlékeztet, ahol a látogató a tavaly 80. életévét betöltő Makai Zoltán tárlatvezetésében részesül. „Az, hogy én nyugodtan itt ülhetek, és foglalkozhatok ezekkel a dolgokkal, a családi háttérnek is köszönhető. Feleségemmel, Judittal, aki német szakos tanárként oktatott az Ady Endre Líceumban, két fiút neveltünk fel, akik öt unokát adtak nekünk. Kíváncsiak, érdeklődők, és még egyetemista korúak, de nem valószínű, hogy technika- vagy sakktörténeti kutatásokra adják majd a fejüket. A tenni akarás azonban mindannyiuknál érvényesül, hiszen szorgalmasak, tanulnak, képzik magukat. Nagyon hálás vagyok nekik” – meséli büszkén családjáról. „Nagyváradon az áramszolgáltató vállalatnál kezdtem el dolgozni különböző munkakörökben, amit mindenki villanytelepnek hívott – kezd el mesélni. – A fiatalokat mindig nagyon nagy szeretettel fogadta a vezetőség, és mindent kipróbálhattunk. Ez azt jelentette, hogy félévenként voltam karbantartó, művezető, laboratóriumi vezető. Mondhatni, sodort az élet a normális mederben. 1960-ban kaptam aztán egy nagyobb feladatot az akkori főmérnöktől, Andrássy Gyula bácsitól. Akkoriban nem voltak bürokratikus kinevezések, a főmérnök egyszerűen behívott, és azt mondta: »Zoli! Holnaptól kezdve te felügyeled majd az első 110 kV-os vonal építését!« A megye ezzel csatlakozott az országos villamosenergiai rendszerhez, tudniillik itt akkoriban egy hőerőmű és egy diesel-erőmű volt, amely elszigetelődve működött. Akkor még nem megyékről beszéltünk, hanem a Crişana tartományról, hiszen szovjet mintára tizenhat tartománya volt Romániának – 1968-ig. Ez az ún. 110 kV-os vonal Vaskohról indult, és nagyjából 78 kilométer volt Váradig. A munka felügyeletét eleinte két kollégával, aztán egyedül végeztem és nagyon sokat tanultam. 1961 februárjában helyeztük üzembe a rendszert. Számomra ez egy jelentős feladat volt.” A villanytelep mint közösség Ma már jóformán elképzelhetetlen a sok frissen egyetemet végzett számára, hogy hosszú évtizedekre elkötelezzék magukat egy-egy cégnél vagy intézménynél. Makai Zoltánt valóban az élet sodorta választott pályáján, és ő engedte is, hogy sodorja. „Ez a villanytelep egy óriási közösség volt – folytatja a mérnök. – Sporttevékenység is működött itt, sőt több dolgozó híres futballista volt, például Ion Vasile mérnök. Tudni kell, hogy 1948-ban az úgynevezett ICO (Întreprindere Comunală Oradea) futballcsapat román bajnok volt! Én azonban a családi hagyományt követve, a sportegyesületünk sakkszakosztályában tevékenykedtem. Hamarosan aztán felelősségteljesebb feladatot kaptam: osztályvezető, majd szekcióvezető lettem, és a legnagyobb megtiszteltetés 1990-ben ért: műszaki igazgatóvá léptettek elő. Ami talán érdekesnek tűnhet, hogy fokozatosan engem is megismertek országos szinten az akkori Villamossági Minisztériumban, és több munkabizottságba bevontak. Nekünk, fiatal mérnököknek, egy nagyon kedves mentorunk volt Bolcaş Victor főmérnök, aki tíz évvel volt idősebb nálunk, és bevezetett minket a villanytelep történetébe: hogyan is született meg Nagyváradon a villanytelep, beszélt a kezdeményezőkről, például a híres fizikusról, Károly Iréneusz Józsefről. Ahogy szétnéz ezeken a falakon, a születő villanytelep életképeit láthatja: csoportképek, berendezések, egy generátor, portrék, például a villanytelep első igazgatójáé, Belányi Imréé; az elosztó-kapcsoló tábla ma is megvan, jóllehet a rendeltetése ma már más. Nekem nagy fényképgyűjteményem van ezekből az időkből, és jólesik ezekre ránézni, amikor hetente háromszor bejövök ide dolgozgatni.” Ipar- és technikatörténeti kutatások „A nyugdíjazásom után még több idő állt rendelkezésemre, hogy az ipar- és technikatörténetben kutakodjam. 1990 után pedig különböző civil szervezetek alakultak, amelyekhez jómagam is csatlakoztam, például a Román Energetikusok Társasága, amelyen belül igyekeztünk jó kapcsolatot kiépíteni a román és magyar elektrotechnikusok között. Tagja lettem továbbá az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak (EMT), aztán Váradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak (PBMET) és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének” – magyarázza Makai Zoltán. A mérnök tudatja: „A 90-es évektől kezdtem el ipartörténettel foglalkozni. Az EMT, PBMET és a premontreiek nagy hangsúlyt fektetnek műszaki múltunk megismerésére, főleg a magyar értelmiség szerepének népszerűsítésére. Egy nagyon komoly műszaki értelmiség nőtte ki magát Nagyváradon, és ez nagyon fontos. Komoly ipari szakiskolák működtek, és nagyon sok jó technikus került ki belőlük, akik alapemberekké váltak ezekben a gyárakban. Nagyváradnak jelentős műszaki és közgazdasági értelmisége volt, akik a közéletben, a kultúrában is jeleskedtek. Látva azt, hogy ennek a múltnak a darabjai egymás után tűnnek el, tizenhárom helytörténész kollégával összefogtunk, és megírtuk Nagyvárad ipartörténetét, amely a Partiumi Füzetek-sorozatban jelent meg, majd egy pár év múlva megjelent a Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből című kötet is. Nem kimerítő cikkek szerepelnek benne, de mindent megemlítettünk, ami 1990-ig működött Nagyváradon és a megyében.” Az ipartörténethez szervesen kapcsolódnak iparoscsaládok történetei is, amelyeket szintén szívesen kutat, például a Medra családé, amelynek az államosításkor hat vízimalma volt a megyében, és apáról fiúra adták át a molnármesterséget. Az anyaggyűjtés nem csupán levéltárakban történik, mint meséli, hanem egy annál sokkal izgalmasabb és szerencsésebb úton is: beszéltető módszerrel, azaz a korabeli szemtanúk, leszármazottak megszólaltatásával. „Nem lehet állandóan lapátolni egy témában” „Annak dacára, hogy villamosmérnök vagyok, számomra nem idegen különböző ipari létesítményekről vagy szakágakról írni. Kedvencem a bányaipar, és aztán egyre jobban kezdett érdekelni az uránbányászat. Nem árt tudni, hogy Románia első komoly uránbányája Vaskohszikláson volt. Összeszedtem azokat az információkat, amelyek a rendelkezésemre álltak, de ma persze sok témával már nem foglalkozom, igyekszem új ötletekkel előállni, mert nem lehet állandóan lapátolni egy témában. Évek óta együttműködöm például a Román Televízió magyar adásának belső munkatársával, Miholcsa Gyulával, akinek csapata évek óta sok jó dokumentumfilmet készített. Az első ilyen film Károly Iréneusz Józsefről szólt, amelyhez én szolgáltattam néhány fotográfiát, a legutóbbi együttműködésünk tavaly októberben volt, egy Irinyi Jánosról, a zajtalan gyufa feltalálójáról szóló kisfilm kapcsán. Most egy másik kedvenc témán dolgozom: egy családtörténeten, amely szamosújvári születésű feleségem egyik nagybátyjához, Bocsánczy Jánoshoz kötődik, aki jelentős bányamérnöki és tanári karriert futott be Magyarországon a múlt században. Másfelől az én nagyapámat Miokovichnak hívták, bunyevác gyökerekkel is rendelkezem ily módon, és nemrég felvettem a kapcsolatot a szabadkai leszármazottakkal, akikre tavaly bukkantam egy helyi újságcikkben. Szóval az újabb témák sok esetben adják magukat, és nem is kell messzire menni értük.” Makai Zoltán tiszteletbeli tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Mérnöki Kamarának, valamint kitüntetett tagja az Erdélyi Magyar Műszaki Társaságnak (EMT). Ipartörténeti kutatásainak fő területei a villamosítás kezdetei megyénkben, a megye ipari létesítményei és a vízenergia hasznosítása. Aktív és nyugdíjas kollégákkal rendszeresen vesznek részt kerekasztal-beszélgetéseken, megemlékezéseken, amelyek például a villamosközlekedés beindulásának évfordulóit is számon tartják. Cikkei, írásai hazai és magyarországi szaklapokban és folyóiratokban jelennek meg. Számos kitüntetés és díj tulajdonosa, legutóbb, idén január 22-én Életműdíjban részesült. „Hogy az élet mit hoz, és hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk megjósolni. Egyet tudunk: dolgozunk továbbra is a magyar kultúra érdekében. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, kívánok mindannyiunknak jó egészséget, derűs napokat és örüljünk az életnek!” – ezekkel a szavakkal köszönte meg a magyar kultúra napján átvett Életműdíjat a nagyváradi mérnök. Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. március 3.Arany János-emlékévArany János életművével azt üzeni az utókornak, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg tegnap, a költő születésének 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát. Megállapította: Arany János szobra a budapesti Nemzeti Múzeum előtt mintha azt üzenné: „az is részese lehet a heroikus küzdelmeknek, aki nem harcol az első sorban, csak ír – de maradandót. Hogy nemcsak karddal és harci kürttel lehet nemzetet szeretni, óvni és menteni, hanem szent aggodalommal is. Hogy a méltósággal, szerényen végzett munka ér annyit, mint a zajos siker: becsüljük hát az ősz bárdok énekét. Mintha azt üzenné, hogy végzetesen elveszítünk valamit, ha már a tőmondatainkat is szilánkosra törjük” – fogalmazott. Úgy vélte, érdemes közelebb lépni a Múzeum körúti szoborhoz, és időt szánni tanulmányozására. „Mert közös jövőnk, a haza sorsa bizony nem csak az anyagi jóléten, a gazdasági fejlődésen, a nemzeti összterméken vagy látványos sikereinken múlik. Hanem azon is, hogy megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk és tanulunk-e tőlük? Megfogadjuk Arany János intését, hogy a »Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.«? Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?” – mondta a nagyszalontai városháza nagytermében tartott rendezvényen Áder János. Felidézte továbbá: amikor Arany Jánost 1867-ben felterjesztették a Szent István Rendre, nemcsak ő maga tiltakozott az uralkodó döntése ellen, de egy főrend is panaszt tett Andrássy Gyula miniszterelnöknél, mondván, ez a jeles kitüntetés addig csak igen magas rangúaknak járt. „Az anekdota szerint Andrássy egy kérdéssel válaszolt: Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” Áder János úgy vélte, evilági halhatatlanságra csak alkotó ember képes. Olyan, aki műveiben, halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre. Arany János olyan korban élt, amikor Magyarországon összesűrűsödött a történelmi idő, amikor „bátor hangjukat hallató, újító szellemű, áldozatra képes hazafiak döntöttek úgy, hogy kezükbe veszik a haza sorsát”. Megjegyezte: a költő kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre, alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának. Az új haza éppúgy épült Arany János költészetéből, mint a szabadság, a közteherviselés eszményéből vagy az iparosodás, a tulajdon, a fejlődés mindennapi valóságából. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az emlékév egyházi fővédnöke Arany János szavaival kérte, hogy „reménnyé váljon az emlékezet”. Úgy vélte, az Arany János lelkületét hordozó emberekre van szükség, és akkor nem kell félni a holnaptól és a holnaputántól. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára azt a 12 évet idézte fel, amikor Arany János látta el az akadémia főtitkári tisztségét. Elmondta: fontos érdemei voltak abban, hogy az akadémia a magyar tudomány szervezőjévé vált. Az akadémia nagyszalontai kihelyezett ülése programjában többek között az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, a költő kiadatlan jegyzeteiről szerepelnek tudományos előadások. A nagyszalontai rendezvény további programjában szerepelt még az Arany Szalontája, Nagyszalonta Aranya című album bemutatója, amelyet Jankovics Marcell tartott. Délután a nagyszalontai szoborparkban emlékeztek, amelyet koszorúzás követett. Magyarországon is számos rendezvényt szerveztek a költő születésének évfordulóján. Nagyberényben például 200 tortára írták Arany János verseit gyerekek rendhagyó irodalomóra részeként, majd egyszerre szavalták el a költő egyik legismertebb műve, a Toldi egyik részletét. Debrecenben játékos foglalkozást tartottak Így élt Arany János címmel a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik osztályos tanulóival, Nagykőrösön pedig Arany200 – Arany, a nagykőrösi pedagógus címmel nyílt kiállítás a Rácz József Galériában. Budapesten a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti temetőben tartott megemlékezést, amelyen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk – fogalmazott Hoppál. A kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél, a Fiumei úti sírkertben kifejtette: a magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad – fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira lenyomata Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének. A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet. Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. „Arany János bölcs atyamester volt, vezetői becsvágy nélkül... nem is szenilis apó, hanem tamburás öregúr fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás, nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is döntő” – fogalmazott Térey János József Attila-díjas író, költő. A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 18.Az értelemre és érzelmekre ható könyvTörténelem és legenda A szaktanárok, meg saját tapasztalataim alapján állíthatom: nem mindenki, pláne, ha diák, szereti a történelmet, mint tantárgyat. Pedig hát, tartja a régi latin mondás, nem alaptalanul, hogy Historia est magistra vitae – A történelem az élet tanítómestere. Hallottam már ilyen megjegyzéseket: mit érdekel, hogy mi volt száz évekkel ezelőtt? Az ilyeneket mondókat azonban, szintén saját tapasztalat, a jelen se igen érdekli. Egy-egy történelmi témát tárgyaló előadásra azonban, Aradon legalábbis, (még mindig) megtelik egy terem, bár többnyire idősebb érdeklődőkkel. A hétfői könyvbemutató, Olasz Angéla ny. történelemtanár Történelem és legenda c. kötetének szárnyrabocsátása valamelyes kivétel a hallgatóság korösszetételét illetően, a Csiky (ezúttal megtelt) dísztermének hátsó soraiban szép számmal ültek fiatalok is – bizonyára a könyv szerzőjének tanítványai. S mi lehet egy tanár munkájának szebb elismerése, mint hogy a volt tanítványok, immár kötelezettség nélkül, eljönnek egy ilyen rendezvényre? A bemutatót a kötetet kiadó Kölcsey Egyesület elnöke, Berecz Gábor nyitotta meg, majd a házigazda Csiky Főgimnázium igazgatója, dr. Muntean Tibor történelemtanár felhívta a figyelmet, hogy a könyvborítón miért szerepel Korvin Mátyás bevonulása Bécs városába (arra a korszakra emlékeztet, amikor Magyarország akár egy más pályára is állhatott volna); a könyv címére (Történelem és legenda) utalva elmondta, mennyire összefügg e két fogalom, még akkor is, ha ellentétesként hangzana (a történelem és legenda egymást kiegészítve létezik, ezekkel határozzák meg magukat a nemzetek). Beszélgetett a szerzővel arról, hogy mennyire „tudományos” ez a munka, megjegyezve, hogy a tudományos munka egyik legfőbb értéke, hogy az általa feltárt tényeken túl mindenki által megközelíthető formában, nyelven van megírva. A szerző ezt követően ismertette kötetét, amely a két bevezetőn kívül 13, általa tartott előadást tartalmaz – többek között Szent László királyról, Hunyadi Mátyásról és koráról, Dózsa Györgyről, a nagy erdélyi fejedelemről, Bethlen Gáborról, az ágyúöntő Gábor Áronról, gr. Andrássy Gyula miniszterelnökről, a történész Márki Sándorról (talán van, aki nem tudja: róla akarták eredetileg elnevezni a mai Csiky főgimnáziumot), az aradi szülött Jávor Pálról, Kós Károlyról stb., s nem felejtett el köszönetet mondani mindazoknak, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak a könyv megjelenéséhez. Olasz Angéla a magyar történelem iránt érdeklődőkhöz szól, a nagyközönséghez, amelynek nincs alkalma, lehetősége, ideje hosszú, esetleg nehézkes tudományos nyelven megírt szövegek elolvasásához: hozzáférhető formában, a történelem tényeit olykor legendákkal fűszerezve állítja az olvasó elé a magyar történelem, kultúra néhány jelentős alakját. Fölöttébb hasznos és üdítő olvasmány minden korosztálynak. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
